Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
szti

Mostoha anya

Mindjárt Eszter · 1 hete
Édesapám 1989. szeptemberében jött össze a párjával, akivel azóta is együtt van. Én akkor voltam 2 éves.
Alapjáraton kedves, segítőkész, gondoskodó nő, aki mivel egykeként nőtt fel mindig nagy családot, sok gyereket akart. 
Az első emlékem róla kB 3 éves koromból van, az ő és az anyukája lakásán voltunk az apás hétvégén. A következő pedig az, hogy kB 5 évesen elvittek Balatonra nyaralni, sátoroztunk és nekem az anyukájával kellett együtt aludnom. Aztán 7 évesen, amikor megszületett az első húgom, bár inkább apámra emlékszem arról a napról, mert rettenetesen féltékeny voltam, amikor apám szeretettel kézbe vette a húgomat. (ez az érzés egész életemben megmaradt) 
5 év alatt három maradandó emlék...
Utána pedig odaköltöztem hozzá, apámhoz, és a húgomhoz. Nem volt egyszerű se neki, se nekem. 
Egész életemben tudtam, hogy nem vagyok az igazi gyereke, és mindig tudtam, hogy nem az igazi anyám. Még is annak szólítom. Szerintem ez az egyik legszebb ajándék, amit egy 7-8 éves mostoha gyerek adhat a M.A-nak. 
Az évek alatt amíg együtt éltünk volt elfogadható és volt rossz időszakunk. Mindig meg volt az érzés, a tudat, hogy nem vagyok a saját gyereke.(-Jobb ha tudod EZT a saját gyerekemnek nem engedném!!!-mondta M.A..... Három éves volt az első húgom, amikor a "fejemhez vágta", hogy nem vagyok az igazi testvére....)
Aztán, ahogy nőttem úgy lettek láthatóbbak a különbség tételek. Kamaszként minden hová tömegközlekedéssel mentem, ehhez képest a testvéreimet fuvarozta bárhova, bármikor. Én miért akarok kozmetikushoz menni, a hugaimnak ő kért időpontot (az első szemöldök szedésemet egy hónappal később vette észre), ugyan így a fodrász, a ruha vásárlás (minek kell nekem kettőnél több nadrág, kettőnél több melltartó...) Ha mesél a családjáról, azt mondja, hogy 3 gyereke van, a Facebook-n a friss "családi" képen nem vagyok rajta. Mikor 18 évesen elköltöztem a páromhoz, még jobban feltűntek a különbség tételeket. 
Soha nem volt igazi anya-lánya kapcsolatunk, soha nem tudtam vele teljesen őszinte lenni, mert soha nem hallgatott végig. 
Tegnap (vasárnap) áthívott minket (én, lányom, férjem, papámat) ebédre. A férjem nem jött velünk, hogy elkerülje a konfliktust. Az ebéd után elkezdtünk beszélgetni, mondtam, hogy most táppénzen vagyok, mert súlyos depresszióm van. Megkérdezte, hogy tényleg kell-e nekem orvos, és gyógyszer. Mondtam neki, hogy igen. Elmondtam, hogy visszagondolva már többször voltam depressziós, csak sikerült egyedül túllendülnöm rajta, most viszont már kB 1 éve nem. Erre csodálkozva megkérdezte, hogy én nem tudtam? Miért kellett volna ilyen betegségre gondolnom 14,16 évesen??? És ha ő látta rajtam, akkor miért nem vitt orvoshoz, miért nem segített?
Ezek után úgy érzem, hogy visszaestem.Megint nincs kedvem megmozdulni ,enni, inni, létezni.
Ezzel ismét bebízonyította nekem, hogy nem vagyok igazi családtag. 
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!
Mindjárt Eszter
Jelenleg 30 éves vagyok, 12 éve párkapcsolatban, 9 éves lányom. És depressziós vagyok.