Múlt

Ma voltam pszichológusnál a kezelés részeként, és megerősített abban, amit eddig is éreztem. Vannak dolgok a múltamban, amiket nem tudtam elfogadni,és vannak olyan dolgok amiket az őseimtől "örököltem"

Kezdjük az elején.
Édesanyám. 7 éves volt, amikor a bátyja elvette az ártatlanságat. A szüleinek nem mondta el. A nagyi (anyukám anyuja) rettenetesen szigorúan nevelte, késésért vasaló zsinórral kapott, 4-s jegyért is kapott. Szinte mindenért. 16 évesen elköltözött a nagybátyjához, majd érettségi szünetben (kB 18 évesen) megismerte apámat a Balatonnál. 300 kilométert utazott miatta, és az új élet reményében. Úgy tűnt minden rendben lesz,sajnos édesanyám nem tudott beilleszkedni. Többször is "kimaradt" éjszakára, volt hogy több napra is. Az egyik ilyen "kimaradása" után 9 hónappal születtem Én. Anyám ekkor 20 éves volt.

Édesapám. (ha tényleg az)
Szülei középosztálybeli, dolgos emberek. Az anyukája szerint mai kifejezéssel hiperaktív volt. Az iskolában mindig nehezen tudott viselkedni, ráhúzták a "buta gyerek" skatuját. Halk szavú, zárkózott felnőtt lett belőle. 19 éves volt mikor én születtem.

Kettő éves voltam, amikor elváltak. Először édesanyámhoz kerültem,az apai nagymamám segített albérletet találni, mert először nem volt hova mennie (egy kemping bokra alatt aludtunk)
Anyám és apám is talált magának új párt /társat. Apám a mai napig jól meg van az új feleségével (van 3 közös gyerekük). Anyám is jól választott, csak önmagával nem sikerült megbékélnie, ezért az alkohol rabja lett. De élete sok minden mást is kipróbált.
Nem tudom, hogy az alkohol miatt, de mindig is sokat veszekedett az új párjával. Az első ilyen emlékem kB 3 éves koromból van. A veszekedés során dulakodtak és anyám bele ült egy üveg akváriumba. Egy orvostan hallgató ismerős varrta össze a fenekét otthon, miközben én fogtam kezét. Az évek során több hasonló vitájuk volt (fürdőszobába zárkózott karácsony, anyám foga "kiesett" a szájából). Nem tudom, hogy miért veszekedtek, de anyám hozzá sem volt hűséges, volt úgy, hogy egyszerre három "apukám" volt. Emiatt többször is költözünk anyámmal az épp aktuálishoz. De az első mindig visszafogadta, haláláig kitartott mellette minden probléma ellenére.

Az apám és családja is tudott mindenről, hiszen rendszeresen jártam hozzájuk láthatásra. Hét éves voltam, amikor az apai nagyimnál olyan hisztit csaptam, hogy nem akarok visszamenni anyámhoz,hogy azt mondták rendben! Boldog voltam. Aztán jött egy csavar, mert én a nagyimhoz szerettem volna költözni, de ezt nem lehetett, hiszen volt apám (akkor volt az első tesóm 6 hónapos). Megkezdődött a gyerek elhelyezi per, meghallgatások, pszichológusi vizsgálat (az egész családnak), látogatás otthon. Anyám közben folyamatosan lelki terror alatt tartott, mert ő nem tud aludni, csak ha ott vagyok, ő nem eszik, csak ha ott vagyok... De kitartottam! Elkerültem anyámtól.
Sajnos nem örökre, és nem teljesen, mert két hetente mentem hozzá. Eleinte mindent megtett, hogy elhitesse megváltozott, de nem tudott.
Visszacsúszott. És folytatódott a lelki terror. Már kamasz voltam, amikor egy buli miatt nem mentem hozzá pénteken, ezért ő telefonon minden jót kívánt és azt mondta megy a vonat alá,kiugrik az ablakon. 16 voltam amikor önként bevonult kórházba, hogy leszokjon az alkoholról. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy tamogassam. Iskola után minden délután vonatkoztak egy órát, hogy meglátogassam, mellette legyek. Úgy tűnik sikerült, nem ivott, kijött, de összejött egy drog fuggővel. Fent maradt BP-n, és szép lassan visszacsúszott, sőt hébe-hóba marihuánát is fogyasztott. Aztán megint nem jött össze neki az új szerelem, vissza költözött az elsőhöz. De azt mondta, hogy új életet akar kezdeni velem, együtt megcsináljuk. Annyira akartam, hogy sikerüljön neki, hogy hozzá költöztem. KB 4 hónapig bírtam, az iskolában rontottam, fogytam, nem voltam jól. Visszaköltöztem édesapámhoz. Anyámat az első újra visszafogadta (vele mindig jó volt a kapcsolatom, ő tanított meg hintázni, társasoztunk, kirándultunk) annak ellenére, hogy mondtam neki, hogy ne! Ez után kB fél évig nem beszéltem anyámmal.

18 éves voltam amikor összejöttem a párommal. Ekkor már újra tartottam anyámmal a kapcsolatot, de épp a pszichiátrián volt. Anyámnak nem tetszett a párom, a páromnak nem tetszett anyám. A 38. születésnapja előtt egy héttel engedték ki, akkor már a belgyógyászatról. Mentem felköszönteni, de kiderült, hogy a kórházban felírt 54 szemes nyugtatót egy hét alatt alkohollal beszedte. Se kép, se hang, teljes öntudatlanság. Kérdőre probálmat vonni, miért?? Kiment a fürdőbe és megpróbálta felvágni az ereit, ollót nyomott a csuklójába, borotvával próbálkozott. Felpofoztam. Elláttam a sebeit. Ágyba fektettem. Megvártam az Elsőt, és mondtam neki, hogy ez nem mehet így tovább ő azt csinál, amit akar, de nekem ez nem kell. A párom támogatott. 2 évvel később terhes lettem, a párommal együtt mondtuk a hírt, adtuk át az esküvői meghívót. Az esküvőm napján behisztizett, nem jött el. Nem akartam többet szóba állni vele, nem is tettem. Egészen a lányom születése napjáig, mert apám új párja felhívta, és mikor toltak ki a műtőből a kezembe nyomta a telefont, hogy anyád az.
Amíg nem beszéltem vele utolérte az alkohol romboló hatása. Elkezdett leépülni. Újra mellette voltam, amennyire lehetett egy csecsemő mellett. Látogattuk, vittem az unokáját. Sajnos az állapota már nem volt visszafordítható. Kórházba került és kB hónappal később meghalt.
Megkönnyebbültem.

Közvetlenül anyámmal vége a problémáknak. (de vannak neki szülei, de ezt majd máskor)