Röghöz kötve

12 éve vagyunk együtt a párommal. És nem enged maga mellől. Magához akar láncolni, minden értelemben.
Mikor összekerültünk 18 éves voltam, még két évet iskolába jártam. Aztán jött a gyerek... Tudtam, hogy otthon leszek, aztán közeledett a gyed vége és elkezdtem állást keresni. De nulla tapasztalattal, egy két éves gyerekkel nem igazán tudtam válogatni. A férjem akkor nagyon (nagyon - nagyon) jól keresett, ezért ő nem is örült a tervemnek. Mert számára a munka egyenlő a pénzzel... Számomra viszont az önismeret, az önmegvalósítás egyik szintje. És úgy gondoltam, hogy 20 évesen teljesen normális, ha nem vezető beosztást kapok több százezres fizetéssel. Ő viszont ezzel nem értett egyet. Először azt hittem, hogy miattam, engem lát többnek. De szerintem attól félt (és fél még most is) hogy ha önálló leszek (egzisztenciálisan) akkor elveszti a feljebb valóságát, nem leszek alá rendelve, nem irányíthat, nem ugráltathat. Hanem egyenrangú társa leszek.
Nem tudom.
Az viszont biztos, hogy 12 év után elmentem dolgozni (nem álmaim állása, egyszerű gyári munka) és mi történt terhes lettem, a párom rögtön azt mondta "megtartjuk". Semmi kérdés, hogy én.... Mit szólok, érzek, gondolok ez ügyben... Nem akarja megérteni, hogy én mit érzek, hogy én mit gondolok a terhességemről. Hiszen akkor én önző vagyok, ha csak bele merek gondolni abba, hogy megint röghöz leszek kötve, hogy megint minden a gyerekről, családról fog szólni, hiszen ő nem fog segíteni, egy pelust nem fog kicserélni, nem fog este fürdetni, nem fog büfiztetni. És hogy a nagyobbról se felejtsük el nem fog szülőire menni, nem fog kirándulásra menni, nem fog ebédet befizetni... És ha ő nem, akkor én...
Ő mit fog csinálni? Úgy gondolom, hogy hisztizni fog amiért vele nem foglalkozom...
És hol vagyok én?!